Vissza a főoldalra
Mezőkövesdi kistérség | Éves program | Szabadidős programok | Egyházi információk | Matyóföld kártya | Elérhetőségek | Linkek | Archívum
Hírek
Főoldal
Mozi
Színház
Havi program
Rendezvények
Kiállítások
Közösségi Ház hírei
Pályázatok
Nyári táborok
Érdekességek
Intézmények
Közösségi ház
Tourinfo
Városi könyvtár
Kisjankó Bori Emlékház
Iskolatörténeti Gyűjtemény
Takács István Gyűjtemény
Matyó műzeum
Mezőgazdasági Gépműzeum
Kistérség
Mezőkövesd
Bogács
Borsodgeszt
Borsodivánka
Bükkábrány
Bükkzsérc
Cserépfalu
Cserépváralja
Csincse
Egerlövő
Kács
Mezőkeresztes
Mezőnagymihály
Mezőnyárád
Négyes
Sály
Szentistván
Szomolya
Tard
Tibolddaróc
Vatta
Dokumentumok
Kistérségi Kulturális Stratégia 2009-2014
Kistérségi Kulturális Adatbázis 2011
   

Mezőkövesd és környéke

A Mezőkövesdi kistérség az Észak-Magyarországi Régióban, azon belül Borsod-Abaúj-Zemplén megye délnyugati részén helyezkedik el. A kistérség 21 települést foglal magába, központi települése Mezőkövesd. Területe 680 km2, a térség lakónépessége 2004-ben 44.565 fő volt, állandó népessége pedig 45.048 volt.
A térség közúton és vasúton egyaránt jól megközelíthető: a Budapest-Miskolc vasútvonal, a 3. számú főút és az M3-as autópálya egyaránt áthalad rajta. A kistérség jellemzően aprófalvas: Mezőkövesd mellett csak 3 település (Mezőkeresztes, Szentistván, Bogács) lélekszáma haladja meg a 2.000 főt. A roma kisebbség a kistérség hat településén él számottevő arányban (Bogács, Mezőkövesd, Mezőkeresztes Szomolya, Sály, Szentistván).

Természeti adottságai változatosak, hiszen a kistérség északi települései a Bükkalja völgyeiben találhatóak, a kistérség központi része a hegyvidék és síkság találkozási zónáját jelentő vásárvonalon fekszik, a déli terület pedig a már az Alföldhöz tartozó Borsodi Mezőség részét képezi. A természeti adottságok kedvezőek, hiszen a talajok általában jó minőségűek, a termálvíz-készlet és lignitvagyon pedig országos jelentőségű. A térség északi részén, a Bükk-hegységben nagy kiterjedésű erdők találhatóak. A kistérség területének egy része a Bükki Nemzeti Parkhoz, egy másik része pedig a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzethez tartozik.

A Bükkaljai települések fő vonzerejét a festői hegyvidéki környezet, a tiszta levegő, a régi időkre visszanyúló erdei ipari hagyományok (kőfaragás, szén- és mészégetés), a térségben jellegzetes barlanglakások adják. Az elmúlt évtizedben a Bükk hegység déli pereménél fekvő Bogács turizmusa fejlődött leglátványosabban. A település vonzerejét szépsége mellett híres termálstrandja adja. A Bükkaljai települések közül - Bogács mellett - Bükkzsércen, Cserépfaluban, Kácson és Szomolyán van jelen a falusi turizmus. A turizmusfejlesztés javasolt irányai a Bükkaljai településeken: termálturizmus, falusi turizmus, bor turizmus, természetjáró turizmus, lovas turizmus. Mezőkövesd összekötő kapocs a Mátra-bükki üdülőkörzet és az alföldi jellegű Tisza-tavi üdülőkörzet között. A város fő turisztikai vonzerői a nagy múltú Zsóry Gyógy- és Strandfürdő és a matyó népi kultúra.

A kistérség infrastruktúráját tekintve a legtöbb településén egyelőre még gondot jelent a szennyvíz elvezetése és a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítetlensége, a "szélesre nyíló" közműolló. A mezőkövesdi kistérséghez tartozó 21 településből 14 település csatlakozott a Tisza-tavi Regionális Hulladéklerakó projekthez. E településekről a szilárd hulladékot 2006-tól Tiszafüredre szállítják, így Mezőkövesden átrakó állomás működik. A kistérség többi 7 települése a Hejőpapin megvalósuló Regionális Hulladéklerakóhoz csatlakozott. E településekről a szilárd hulladékot ide szállítják.

A Mezőkövesdi kistérség gazdaságát meghatározza az alföldi sík területeken nagy hagyománnyal rendelkező szántóföldi növénytermesztés. A gabonafélék közül az őszi búza és a napraforgó termesztése dominál. Az őszi búza és árpa vetőmag termesztése is jelentős. A gabonatermesztés mellett meghatározó szerepet tölt be a szőlőtermesztés, a borászat is. A kistérség 10 települése tartozik a Bükkaljai borvidékhez. Termesztett szőlőfajták: Cserszegi, Egri Leányka, Furmint, Hárslevelű, Ottonel Muskotály, Kékfrankos. A Bükkalja lankáin a gyümölcstermesztés is jelentős (őszibarack, kajszi, alma, cseresznye).

A kistérség központja, Mezőkövesd régóta iparosodott terület. Az ipar hanyatlását a nagyobb mezőkövesdi gépipari cégek így vagy úgy átvészelték. Az ágazat tehát a rendszerváltást követően is megtartotta a foglalkoztatás terén betöltött vezető pozícióját. Az elmúlt néhány évben is települtek be Mezőkövesdre cégek, alapozva a helyben meglévő szakképzett munkaerőre. A kistérség foglalkoztatásában igen jelentős szerepet tölt be a Bükkábrány melletti szénbánya, ahol külszíni fejtéssel nagy mennyiségű lignitet bányásznak.

Forrás: http://www.mezokovesd.hu/?folder_id=1&heading_id=201

 

Matyó népviselet

A matyók a palócsághoz tartozó népcsoport, a dél-borsodi vidéken élnek, három településen: Mezőkövesden, Tardon és Szentistvánban. Ami matyó hímzésként él a köztudatban, az a leggazdagabb, kövesdi változat. Tardon a keresztszemes és az ahhoz hasonlító, ún. szálánvarrott hímzések a leginkább jellemzőek. Általában egy vagy két színnel készültek, főként virágmotívumokat, csillagokat, madarakat, de néha emberalakot ábrázolnak. A szentistváni matyó hímzés újabb stílusú, laza szerkezetű, virágmotívumokkal díszített. Sajátos, kissé pikáns, kevert színeket alkalmaznak, melyekben sok a világos árnyalat.

A matyó hímzés hozzávetőlegesen 200 éves múltra tekint vissza, legkorábbról a magasra felvetett ágyak díszlepedői maradtak fenn. Az országosan is elterjedt fehér, vagdalásos vásznakat a XIX. század utolsó harmadában Mezőkövesden a piros-kék fonallal, az ún. cipés-madaras mintával kivarrt lepedők váltják fel.

A virágtöves, laza szerkezeteket a XIX. század utolsó évtizedeiben erősen naturalisztikus ábrázolási mód váltja fel: egyre többféle motívumot hímeznek ki az asszonyok, köztük a pünkösdi rózsát, amely matyó rózsaként vált a legismertebb és legjellegzetesebb mezőkövesdi motívummá. A csodálatos hímzések azonban nemcsak a varrókat, hanem a minták előrajzolóit, az "íróasszonyokat" is dicséri. Sokan közülük, köztük a talán legismertebb és legsikeresebb Kisjankó Bori (Gáspár Mártonné 1876-1954, született Molnár Borbála) is szűcs családból származtak, ahol hagyományosan a férfiak keze alatt születtek meg a dúsan hímzett bőr ruhadarabok, ködmönök, subák.

Nem véletlen tehát, hogy az új stílusú vászonhímzések szín,- és formavilága a Mezőkövesden igen nagy gazdagságot felmutató szűcshímzések ornamentikájából táplálkozik. Az 1900-as évek elején a különböző rózsáknak, tulipánoknak, bimbóknak már se szeri, se száma. A színek használatában a piros mindvégig megőrzi dominanciáját, mellette azonban egyre nagyobb szerepet kapnak a zöld, kék, sárga, lila, rózsaszín árnyalatai. A matt pamutfonalat élénk selymek és erőteljes színű gyapjúfonalak váltják fel. Maga a hímzés egyre nagyobb felületeket hódít meg a lakás textiljein éppúgy, mint a viselet darabjain, sokszor nélkülözve a mintaegységek szimmetrikus ismétlődését, a rendelkezésre álló teret szabadon kitöltve.

Az 1900-as évek első évtizedeiben éri el csúcsát a mezőkövesdi asszonyok díszítő kedve, ekkor születnek talán a legszebb textilek.

A magyar férfiviseletek legkülönlegesebb darabjai, a jellegzetesen bő ujjú „lobogós ingek” kezdetben visszafogott fehér lyukhímzéssel készülnek. Ezt később széles, tarka hímzés és a jellegzetes mezőkövesdi cipós horgolás váltja fel. A viselet másik impozáns része a fekete alapra dúsan hímzett, réz sújtással ("ragyogóval") és selyemrojttal gazdagon díszített hosszú kötény, a "surc", melyet a férfiak és a nők, akárcsak a gyerekek egyaránt hordtak. Szinte minden darabnak más a mintája. Hol geometrikus „bossókával”, hol finom és aprólékos szűcsrózsával, hol tenyérnyi surcrózsával hímezték, de mind egy-egy remeke a magyar népművészetnek.

A női viselet formájában igen különbözik az országszerte általánosnak mondható sokszoknyás-ingvállas paraszti viseletektől. A bokáig érő harang alakú szoknya, a felsőtest karcsúságát hangsúlyozó testhezálló „litya” pompás alakot kölcsönöz viselőjének. A már említett kötények nemes alapanyagokból készültek, dúsan díszítettek. A színek, díszítmények s nem utolsósorban a változatos formájú főkötők egyértelműen tükrözték viselője életkorát, családi állapotát, ugyanakkor leplezték a társadalmi különbségeket. A "hadd korogjon, csak ragyogjon" kifejezés nem kívülről jövő parancsként, hanem belső késztetésként szolgálta a matyók alkotókedvét, élni akarását. A pompás hímzések és az ezeket hordozó, a parasztviseletektől eleganciájával jól elkülönülő mezőkövesdi népviselet korán az érdeklődés középpontjába került.

Az 1885-ös Országos Háziipari Kiállítás, az 1896-ban a Millennium tiszteletére felépített néprajzi falu, az 1911-ben az operaházi Izabella-bálon mágnás szereplők által előadott Matyó lakodalmas táncjáték, az 1908-as torinói világkiállítás, hogy csak néhányat említsünk a matyó népművészet sikeres bemutatkozásai közül. Megjelent a hímzés a főúri-polgári szalonokban, híres divattervezők népies stílusú kollekcióin, címlapokon és képeslapokon, s eljutott az Óperenciás tengeren túlra is. Ám ez a népszerűség védtelenné, a gazdasági haszon reménye pedig kiszolgáltatottá tette. A matyó hímzés mégis az ország védjegyévé vált, s bár néhányan fanyalogtak (és fanyalognak ma is) „czifrasága” miatt, elvitathatatlan érdemei vannak a magyar kultúra és népművészet világszerte ismertté és elismertté tételében.

A II. világháború és az azt követő társadalmi-politikai változások megállíthatatlanul vonták maguk után a kivetkőzést, a hímzések saját használatra történő készítésének megszűnését. Egy másik folyamat azonban életre hívta a háziipari szövetkezeteket, köztük a Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezetet, mely a tárgyalkotó népművészet értékmegőrző és fejlesztő színtere volt évtizedeken át.

Ma Mezőkövesden a Matyó Népművészeti Egyesület tagjai végzik ezt az értékmentő és teremtő tevékenységet. Nekik   is köszönhetően még mindig élő a népművészet. Kiváló alkotók élnek és dolgoznak itt, az újonnan készülő népi iparművészeti alkotások, legyen szó hímzésről vagy akár festett ládáról az eredetiség talajára építkezve, mégis valamiféle korszerűséggel átitatva hirdetik ma is a matyó, s reprezentáns szerepénél fogva az egész magyar népművészet egyedülálló szépségét és páratlan gazdagságát.

Forrás: http://www.matyofolk.hu/

 

Bükkaljai borvidék

A Bükkaljai Borvidék 19 településén 15 hegyközség működik. Jelenleg Tibolddarócon van egy 4000 hl-es feldolgozó – palackozó a Mezei Pincészetben.

Területe: 1688 ha

Klíma: A Bükk vonulata észak felől védi a hideg szelektől, s kedvező mikroklíma alakul ki a déli, délnyugati lejtőkön.
Talaj: Riolittufán kialakult fekete nyiroktalajok, barnaföldek és agyagbemosódásos erdőtalajok találhatók meg. A termőhelyi adottságok kiválóak.

Pincék: Általában a kis pincékben oxidatív módon készítik a bort, de a fehér fajtáknál már a nagyobb pincészetek reduktív borokat, rose és barrique borok is készítenek. Bükkalja borai hasonlóak az egriekhez, de valamivel magasabb a savtartalmuk. A borok száraz és félszáraz minőségben készülnek, de az újabb fajtákból (Zengő) félédes borok is megtalálhatók.

Telepítésre ajánlott szőlőfajták: Chardonnay, Cserszegi fűszeres, Királyleányka, Leányka, Olasz rizling, Szürkebarát, Blauburger, Kékfrankos, Cabernet franc, Cabernet sauvignon, Duna gyöngye, Kadarka, Kékoportó, Merlot, Pinot noir, Zweigelt.

Leírás: Nagymiskolc területéről már az ősember gyűjtögető gazdálkodásáról is sok bizonyítékkal rendelkezünk, őstermelésre pedig a legrégibb időkből vannak adataink. A honfoglalást követő századok alatt a termőföld még kevés területet foglalt el, de a népesség növekedésével egyre több területet hódítottak el a cserjés domboldalakból. A legkülönbözőbb gyümölcsfajok megtelepedésére voltak alkalmasak ezek a területek és a még megbecsültebb szőlő, a bortermelést jelentő növény felkarolására. A vadszőlő ugyanis mint a Magyar Középhegység őshonos növénye már ismert volt. Termését már a jégkor végétől az ősember is ismerte.

A szőlőművelés kezdeteiről keveset tudunk. Egy 1313-ban megjelent oklevél említi először a szőlőt és sejteti, hogy a szőlőtermesztés a helyi mezőgazdaság fontos ága. Az említett szőlőbirtokot a Pálos szerzeteseknek adományozta Ernyefi István, a diósgyőri vár akkori ura. 1503. február 11-én Ulászló megerősíti a város korábbi borszabadalmát: „Miskolcon idegen bort nem árulhat, aki ez ellen vét, a bévitt bort elveszíti.” Ekkor már nem csak a Diósgyőrt övező déli fekvésű dombok és Miskolc melletti Szinva pataktól északra fekvő dombvonulatok a szőlőkultúra virágzó területei.

1798-ban Pesten megjelent „Statistik des Königreichs” című gazdasági munkában érdekes megállapítás található: „A tokaji, soproni és a ruszti bor kereskedelméből származó jövedelmet a miskolci megelőzi.” Ennek oka volt az is, hogy egyes Hegyaljai szőlők mustjai is a miskolci pincehálózatban érlelődtek és innen kerültek külföldre. E hatalmas pincehálózat legöregebb pincéi még középkori eredetűek, de a hálózatuk a XVII-XVIII. századra fejlődött ki. A XVIII. században a fő fajták Gohér, Furmint, Hárslevelű, Bátai, Demjén és Fejér szőlő.

Az 1828-as jobbágyösszeírásból tudjuk, hogy Borsod lakosságának szegényebb rétegei többek között Miskolc szőlőiben kerestek munkát. Tibolddaróc a XIX. és a XX. században híres pezsgőalap-bort termelő vidéknek számított. Erre Olaszrizlinget és Furmintot használtak.

A Bükkaljai borvidék fontosabb településein az utóbbi években nagy arányú pinceépítések kezdődtek, pl.: Bogácson, Cserépfaluban és Tibolddarócon. Az építkezésekkel úgy bővítik és korszerűsítik a pincéket, hogy megfeleljenek a hatósági előírásoknak és a növekvő turizmus igényeinek is. Miskolcon a híres Avasi pincesorok korszerűsítését és modernizálását tervezik. A borturizmus fejlesztése érdekében a borvidék szinte minden településén évenként ismétlődően szerveznek és rendeznek borversenyeket, borünnepeket és fesztiválokat. Ezek idegenforgalmi látogatottsága évről - évre növekszik, így megerősítik a borászattal és vendéglátással foglalkozó szakemberek fejlesztési törekvéseit.

2002-ben tibolddaróci székhellyel megalakult a Bükkaljai Borút Egyesület, amelynek jelenleg már 50 tagja van. Szolgáltatásaikkal és tevékenységükkel azt a célt kívánják elérni, hogy a Bükkaljai borvidék felzárkózzon más élen járó borvidékekhez.

Forrás: http://www.bogacs.hu/borkult.htm

Kapcsolat | Impresszum | Adatvédelem | Jogi nyilatkozat | Észrevételek